Magyarország: Dorog

Magyarország egyik legkedveltebb búvárcélpontja a dorogi Pala-tó. Itt kifejezetten oktatás céljára kialakított búvárbázis várja merülni vágyókat. A parton öltöző és WC is van. A bázis búvárai a tóba, 5-7 méteres mélységbe 5 trepnit helyeztek, melyek 3×4 méteres fával borított vasvázak. Ezeket bóják jelölik, és kötelek kötik össze a víz alatt. A trepnik ideálisak oktatásra, hiszen itt nyugodtan letérdelhetnek a kezdő búvárok, nem kavarják fel az aljzatot, így a látótávolság sem romlik, amikor a vizsgafeladatokat mutatják be. A trepnikről kötélpályák vezetnek néhány érdekes elsüllyesztett tárgyhoz. Van itt haltartó, búvármúzeum, és vízalatti internet café is. A tereptárgyaknál kisebb, nagyobb halakkal, rákokkal és egyéb búvárokkal lehet találkozni. A tó maximális mélysége 12 m. Látótávolság évszaktól függően 1-4 m.

A vizsgahétvégén szombaton és vasárnap is 2-2 merülést hajtunk végre oktató, illetve Divemaster felügyletével. A 4 merülés alatt ültetheted át élőbe az uszodában megtanultakat. Gyakorolhatod a felszerelés összerakását, a lebegést, az úszást, megtanulod a tájoló használatát. Megismerkedhetsz a helyi kispolgárokkal: a kecskerákokkal, sügerekkel, keszegekkel, a nagypolgársággal: a süllőkkel, csukákkal, pontyokkal, és ha szerencséd van az uralkodót, a nagy harcsát is megpillanthatod. Vasárnap pedig kitöltjük életed első merülési naplóját, és búvárrá válhatsz! Ez a szertartás hagyományosan a pilisvörösvári Emil cukrászdában zajlik, ahol gratulálunk a sikeres vizsgához, és mellesleg eszünk valami finom sütit is!

A SCUBA tanfolyam ára magában foglalja:

  • dorogi belépőket
  • felszerelés bérlést
  • töltést
  • merülési naplót

Kellemes hétvégét és egy kalappal a vizsgához!

Ár: (a Scuba tanfolyam ára magában foglalja)

Vizsgadőpontok és szabad helyek száma itt.