A tengerek élővilágának alaposabb megismeréséhez hozzá tartozik az is, hogy ismerjük a tengerek, óceánok fizikai környezetét, hiszen ebben élnek az általunk keresett állatok.
”Nézni” és ”látni“. Mekkora különbség van a két szó között. Nézéssel csupán a dolgok felszínét észlelhetjük, de sohasem juthatunk el azok lényegének megértéséhez. Látással az igazán érdeklődő ember a részletekre is rábukkan, és az apróságok által az egészet felfedezi. “Nézőnek” lenni egyszerű, ellenben a tudást megszerezni, és így “látóvá” válni sokkal nehezebb, de ha valaki eljut odáig, ezerszeresen megtérül a befektetett energia.
(Részlet a Tengerbiológia kezdőknek és Haladóknak című könyv előszavából.)
A tengerek élővilágának alaposabb megismeréséhez hozzá tartozik az is, hogy ismerjük a tengerek, óceánok fizikai környezetét, hiszen ebben élnek az általunk keresett állatok. Senki sem értheti meg a mókus viselkedését, ha nem ismeri az erdőt. Ezért fontos, hogy amatőr tengerbiológusként tisztában legyünk olyan alapvető dolgokkal, mint a nagy áramlatok, az árapály jelenség, azzal, hogy mitől sós a tenger, és van e különbség az ausztrál és az olasz tengeri só összetétele között? Emellett érdemes betekintést nyerni a rendszertanba felhasználói szinten is. Vajon miért zöld az egyik moszat, és miért vörös a másik? Melyik kagyló képez gyöngyöt és miért? Miért érdes a cápák bőre és miért selymes a delfineké? Mi a közös az ábráscetben és a denevérben? Ezekre mind a rendszertan révén kapunk választ. A tanfolyamon természetesen foglalkozunk az általunk legkedveltebb tengerek élővilágával, valamint azokkal a tengeri élőlényekkel, amelyek veszélyesek lehetnek a búvárra. Megtanulhatod elkerülni az élőlények jelentette veszélyt és a legfontosabb elsősegély módszerekkel tudsz segíteni másokon, akik nem tudnak annyit mint te.
A tanfolyam felépítése:
- I. rész : Oceanográfia: apály-dagály jelenség, tengeráramlatok, a tengerek fényviszonyai, hőmérsékleti viszonyai, tenger élőhelyek típusai, stb.
- II. rész: Rendszertan: A zöldmoszatoktól a sziláscetekig.
- III. rész : A mediterrán tengerek élővilága: (pl. Adria, Földközi-tenger).
- IV. rész : A trópusi tengerek élővilága: (pl. Vörös-tenger, Indiai- és Csendes-óceán, Karib-tenger.)
- V. rész: Veszélyes tengeri élőlények, felismerés és elsősegély.
A tanfolyam 5 x 2,5 óra előadást foglal magában, 500 színes képpel és videóval.
A tanfolyam ára tartalmazza a színes fényképes tankönyvet és az oklevelet.
Előadó:
Dr. Németh Szabolcs Ph.D.
tengerbiológus, a Magyar Tengerbiológiai Társaság elnöke
Ár: 35.000 Ft

