Cápa-szafari (Daedalus + Fury Shoals terület)
A Magyar Tengerbiológiai Társaság (MTBT) és a Neptun Búvárközpont már évek óta szervez az érdeklődő búvárok számára tengerbiológiai szemléletű túrákat. Ezek célja, hogy elmélyítse az ember és a tengeri élőlények közötti kapcsolatot. Túráinkon nemcsak a különleges merülések, hanem a tengerbiológiai oktatások (előadások) segítségével próbáljuk bővíteni a tengeri élőlények életével, ökológiájával, etológiájával, és nem utolsósorban természetvédelmével kapcsolatos ismereteket. Célunk, hogy a tengeri ökoszisztémák alaposabb megismerése segítségével bővítsük azon búvárok körét, akik nem csak elvenni akarnak a tengerektől, hanem adni is szeretnének valamit annak a csodálatos életközösségnek, ahonnan mi magunk is származunk.

Ezen a különleges túrán az izgalmas kalandokat kedvelő búvárokat várjuk, akik természetes környezetükben szeretnének találkozni a tengerek fenséges ragadozóival a cápákkal, és szeretnének még többet megtudni róluk. A Vörös-tenger erre legalkalmasabb merülőhelyei egyértelműen a nyílt tengerben rejtőző Daedalus Reef, a maga híres pörölycápa kolóniájával, valamint a part mellett fekvő Elphinstone Reef az óceáni fehérfoltos és a szirticápa csúcsragadozóival. (Ismert hely még a Brothers-szigetek, ám a jelenlegi egyiptomi szabályozás nem engedi meg a szafarihajóknak, hogy kikössenek, és ott aludjanak, ezért ezeket a helyeket csak akkor vesszük a túrába, ha a szabályok megváltoznak.) Míg más részeken elvétve lehet egy-egy cápát látni, ezeken a helyeken, ha jó időben merül az ember, minden merülésen láthat szirticápát, de rókacápák, óceáni fehérfoltos cápák, pörölycápák is gyakran előfordulnak. Kis szerencsével cetcápával is összefuthatunk – amihez már volt szerencsénk egy ilyen túrán. A méteres, tekintélyt parancsoló barrakudák, Napóleonhalak, teknősök mellett természetesen a szinte érintetlen lágy és keménykorall mezők is lenyűgöznek. A túrát a Fury Shoals area legszebb merülőhelyein fejezzük be. Itt az elbűvölő korallfalak, üregek, kanyonok menedéket nyújtanak számos kisebb, nagyobb színes halnak, ráknak, csigának, tengeri sünnek és csillagnak is. Kiemelkedő látnivaló még a környéken élő fonódelfin populáció, melyekkel szabadtüdős merülések során találkozhatunk!
Azonban a gazdag látnivalót nem adják ingyen. A cápás merülések általában áramlásosak. Emiatt csak 40 merülés feletti Advanced búvároknak ajánljuk a túrát.
Mint minden túránkon, itt is külön figyelmet fordítunk arra, hogy megismerhesd a tengerek élővilágát, ebben segítenek az esti tengerbiológiai előadásaink.


Tengerbiológia oktatás a hajón !!!
Túránk külön értéke, hogy hajón esténként Dr. Németh Szabolcs Ph.D. tengerbiológus érdekes, ám mégis tudományos alaposságú, fényképes, videós előadásai segítségével megismerheted a cápákat. Témáink között szerepel ezen tengeri csúcsragadozók evolúciója, rendszertana és rokonsági kapcsolataik, anatómiájuk, különleges érzékszerveik, vadászati technikáik, intelligenciájuk, etológiájuk, szaporodásuk, és még sok egyéb érdekes téma. Az előadások természetesen “kérdezz-felelek” párbeszéddel érnek majd véget, ahol felteheted a téged leginkább érdeklő kérdéseidet is.
Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki számára érdekes témákat tárgyalunk, és az így megszerzett elméleti tudás segítségével még érdekesebbnek találod majd a cápákat, amikor természetes életterükben találkozol velük!

Merülések
Napi 3 merülést tervezünk, de az éjszakázó-helytől függően akár plusz egy éjszakai merülésre is van lehetőség. Az áramlásos helyeken (Daedalus, Elphinstone) biztonsági okokból nincs lehetőség éjszakai merülésre. A merülések vagy a hajóról történnek és oda is megyünk vissza, vagy a merülőhelyre a 2 zodiac visz ki, és hoz vissza. Rejtettebb életmódú cápafajokat (pl. pörölycápák) általában csak a mélyebb merüléseken lehet látni, de a kevésbé félénk fajokkal (pl. szirticápák) akár sekély vízben is találkozhatunk.
ÖkoDive® merülések: Sajnos egyre több az ember által gyártott szemét a tengerekben. Azok, akik soha nem dugják le a fejüket a víz alá, azt hiszik, hogy a szemét eltűnik, ha bedobják a tengerbe, de mi búvárok tudjuk, hogy korántsincs így. Ha ÖkoDive® szeretnél lenni, nem kell mást tenned, csak felhozni valami szemetet a víz alól, és a tengeri élőlények hálája mellett kapsz tőlünk egy ÖkoDive® pecsétet a merülési naplódba. Tagja leszel az ÖkoDive® Klubnak, és ha összegyűjtöttél 25-50-100 matricát egy-egy ajándékot kapsz tőlünk. Ne feledd, minden merülésed lehet ÖkoDive!


Utazás:
Budapest – Hurghada közvetlen charter járattal repülünk, menetidő kb. 3,5-4 óra. A hajó Port Ghalibban vár bennünket, oda a buszút kb. 2 óra. A túra végén szintén Port Ghalibba kötünk ki, ahonnal busszal megyünk vissza Hurghadába. A reptérről egyenesen a hajóra megyünk, és a túra befejeztével a hajóról közvetlenül a reptérre utazunk, nem éjszakázunk hotelben.
Hajó:
- Miracle-1 (4*)
- Hosszúság: 32 m, szélesség: 8,3 m
- Max. 24 fő. 12 db kétágyas kabin saját fürdőszobával és légkondival.
- Árnyékos fedélzet matracokkal, napozófedélzet, szalon, TV, DVD.
- 2 db 6 méteres (8 fős) zodiac, 2 kompresszor, 35 db 12 literes alupalack.
- Ingyenes WiFi.
Étkezések:
- Napi 3 főétkezés üdítővel + 4 órai tea friss gyümölccsel és édességgel
- Napi 24 órában korlátlan víz, üdítő, tea, kávé és nápolyi, csoki, chips.
Ár:
A túra ára magában foglalja:
- Repülőjegy: Bp.-Hurghada-Bp.
- Reptéri illeték
- Transzfer a repülőtérről a hajóra és vissza
- 6 éjszaka szállás 4* hajón
- Teljes ellátás
- Korlátlan hajós merülés
- Palack (12 liter) + ólom
- Merülésvezetés
- Tengerbiológia oktatás
Külön fizetendő:
- Vízum (25 USD)
- Nemzeti parki belépők = Green Tax (40 EUR)
- Daedalus belépő (40 EUR)
- Felszerelés bérlés
- 15 literes palack (10 EUR/nap)
- Nitrox töltések (5 EUR/töltés)
- Alkoholos italok
- Baksis a hajó személyzetének (40EUR)
Nitrox vizsgára lehetőség van!
Fizetési határidők:
- Foglaló 200 EUR – jelentkezéskor
- Teljes maradék összeg – Indulás előtt 60 nappal.
Indulás előtt egy ismerkedési estét szervezünk, ahol találkozhattok a túrán résztvevőkkel, és megbeszéljük a túrával kapcsolatos legfontosabb információkat.
Élménydús cápás merüléseket kívánunk a Vörös-tengeren!



