Különleges útvonalú és látnivalójú szafarit kínálunk most nektek. A szokásos útvonalak bejárása helyett most Hurghadából hajózunk le egészen Marsa Alamig, és útközben megmerüljük a térség legszebb merülőhelyeit. Lesznek gyönyörű korallszirtek, sejtelmes hajóroncs és remélhetőleg a Vörös-tenger legritkább állata, a dugong! Gyere velünk, merüljünk együtt!

A Neptun Búvárközpont és a Magyar Tengerbiológiai Társaság (MTBT) már évek óta szervez  az érdeklődő búvárok számára tengerbiológiai szemléletű túrákat. Ezek célja, hogy elmélyítse az ember és a tengeri élőlények közötti kapcsolatot. Túráinkon nemcsak a különleges merülések, hanem a tengerbiológiai  oktatások (előadások) segítségével próbáljuk bővíteni a tengeri élőlények életével, ökológiájával, etológiájával, és nem utolsósorban természetvédelmével kapcsolatos ismereteket. Célunk, hogy a  tengeri ökoszisztémák alaposabb megismerése segítségével bővítsük azon búvárok körét, akik nem csak elvenni akarnak a tengerektől, hanem adni is szeretnének valamit annak a csodálatos életközösségnek, ahonnan mi magunk is származunk.

Ha szeretnél a Magyar Tengerbiológiai Társaság Egyesület pártoló tagja lenni, kattints ide.

Dugong | Neptun Dive Center

Ezen a Tengerbiológiai szafarin a Vörös-tenger egyiptomi szakaszának Hurghada és Marsa Alam közötti részét derítjük fel. A lenyűgöző merülések mellett lehetőséged nyílik, a 2015-ben elkezdett Healthy Reef Project kiterjesztéseként a déli rész korallszirtjeinek épségét felmérő kutatásunkban is részt venni.

Szafarink kezdő és haladó búvárok számára is élménydús merüléseket nyújt. Reméljük, túránk elnyeri majd tetszésedet, és ajánlani fogod más búvár barátaidnak, ismerőseidnek is!

Kutatás | Neptun Dive Center

Látnivalók / Program

Korallszirtek: A Vörös-tenger mindig is híres volt lenyűgőző szépségű és fajgazdagságú korallszirtjeiről. Ennek oka, hogy az Indiai-óceán beltengereként sajátos élővilág tudott kialakulni itt. Az óriási kőkorall-telepek élő- és búvóhelyet biztosítanak számtalan feltűnő, színes vagy éppen terepszínű, rejtőzködő élőlény számára. Túránkon nemcsak a mindenki által kedvelt nappali, hanem az attól teljesen különbőző fajösszetételű éjszakai élővilágot is megfigyelhetjük majd. Különleges merüléseken vizsgáljuk meg a korallszirtek egészségi állapotát, ami létfontosságú minden ott élő állat és növény számára. A kőkorallokon kívül lágykorallok, komótos teknősök, óvatos tüskésráják, tiszteletet keltő murénák, kíváncsi Napóleon-halak és sokszáz színpompás kisebb-nagyobb halfaj, tengeri csillagok, fura csigák, óvatos rákok és intelligens polipok vesznek körbe bennünket.

Korallszirtek | Neptun Dive Center

Dugong: A Vörös-tenger egyértelműen legritkább élőlényea szirének közé tartozó dugong (Dugong dugon), mivel az egyiptomi vizekben mindösszesen 2-3 példánya él már csak. Szerencsére van egy kedvenc öblük, ahol viszonylag nagy eséllyel lehet találkozni ezzel az állattal, mivel ebben az öbölben van megfelelő mennyiségű tengeri fű számukra. A tengeri tehenek ugyanis az egyetlen növényevő csoport a tengeri emlősök között, kedvenc táplálékuk a tengeri fű. Ha van kedved megkeresni a a Vörös-tenger kihalóban lévő nagy tengeri emlősét, a békés növényevő dugongot, akkor ez a túra neked való! (Mivel ezt a csodálatos állatot természetes életterében próbáljuk megfigyelni, a vele való találkozást biztosra ígérni sajnos nem lehet.) Ha nincs szerencsénk a dugonggal, akkor sem hiábavaló az öböl meglátogatása, hiszen a szintén növényevő levesteknősök (Chelonia mydas) asztallapnyi méretű egyedeivel szinte biztos a találkozás.

Dugong | Neptun Dive Center

Salem Express hajóroncs: A Vörös-tenger déli részének leghíresebb és leglátványosabb hajóroncsa a tragikus sorsú Salem Express. A személy és autószállító komphajóSzafaga (Egyiptom) és Dzsidda (Szaúd Arábia) között közlekedett egészen 1991. decemberéig, amikor is egy éjszaka zátonyra futott az egyiptomi partok közelében. A főleg zarándokokat szállító, túlzsúfolt komp nagyon gyorsan elsüllyedt és a baleset számos áldozatot követelt. Kegyeleti okok miatt sokáig nem is lehetett látogatni a roncsot, de ma már merülhető. A korallszirti élővilág birtokába vette a hatalmas hajótestet, és rendkívüli élményt jelent a roncson találkozni a tenger lakóival. A Salem Express sekély vízben süllyedt el, így viszonylag kezdő búvárok is biztonságosan meg tudják merülni. A hajótestbe bemenni viszont csak megfelelő tapasztalattal lehetséges.

Salem Express hajóroncs | Neptun Dive Center

Tengerbiológiai merülések: A búvárok gyakran hiszik azt, hogy ugyanazon a helyen merülve, ugyanazokat a dolgokat látják, mint a többiek, de ez korántsincs így. Minél nagyobb tengerbiológiai tudással és tapasztalattal rendelkezik valaki, annál több dolgot fog észrevenni, és annál élvezetesebbé válik a merülése. Mi felkínáljuk neked a lehetőséget, hogy a merülésvezetőd egy tengerbiológus legyen!

Jelszavunk, hogy nincs unalmas merülőhely, csak tudatlan búvár!

Tengerbiológia oktatás a hajón!!!

Túránk külön értéke, hogy hajón esténként Dr. Németh Szabolcs Ph.D. tengerbiológus érdekes, ám mégis tudományos alaposságú, fényképes, videós előadásaisegítségével megismerheted a trópusi korallszirtek lenyűgöző és bonyolult, érzékeny élővilágát. Az előadások természetesen “kérdezz-felelek” párbeszéddel érnek majd véget, ahol felteheted a téged leginkább érdeklő kérdéseidet is.

Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki számára érdekes témákat tárgyalunk, és az így megszerzett elméleti tudás segítségével még érdekesebbek lesznek majd a merüléseid! 

Tengerbiológiai merülések | Neptun Dive Center
Tengerbiológiai merülések | Neptun Dive Center

ÖkoDive® merülések: Sajnos egyre több az ember által gyártott szemét a tengerekben. Azok, akik soha nem dugják le a fejüket a víz alá, azt hiszik, hogy a szemét eltűnik, ha bedobják a tengerbe, de mi búvárok tudjuk, hogy korántsincs így. Ha ÖkoDive® szeretnél lenni, nem kell mást tenned, csak felhozni valami szemetet a víz alól, és a tengeri élőlények hálája mellett kapsz tőlünk egy ÖkoDive® pecsétet a merülési naplódba.Tagja leszel az ÖkoDive® Klubnak, és ha összegyűjtöttél 25-50-100 pecsétet, egy-egy ajándékot kapsz tőlünk. Ne feledd, minden merülésed lehet ÖkoDive!

ÖkoDive® merülések | Neptun Dive Center
ÖkoDive® | Neptun Dive Center

Utazás

Budapest – Hurghada közvetlen charter járattal repülünk. Menetidő kb. 3,5 óra. A hajó Hurghadában vár bennünket, és onnan hajózunk lefelé egészen Marsa Alamig. A túra végállomása Port Ghalib, ahonnan 2 órás busztranszferrel megyünk majd vissza Hurghadába a repülőtérre.

Hajó: Miracle-1 (4*)

  • Hosszúság: 32 m, szélesség: 8,3 m
  • Max. 24 fő. 12 db kétágyas kabin saját fürdőszobával és légkondival.
  • Árnyékos fedélzet matracokkal, napozófedélzet, szalon, TV, DVD.
  • 2 db 6 méteres (8 fős) zodiac, 2 kompresszor, 35 db 12 literes alupalack.
  • Ingyenes WiFi.

Merülések:

Napi 3 merülést tervezünk, de az éjszakázó-helytől függően plusz egy éjszakai merülésre is van lehetőség. A merülések vagy a hajóról történnek és oda is megyünk vissza, vagy a merülőhelyre a 2 zodiac visz ki, és hoz vissza.

Étkezések:

  • Napi 3 főétkezés üdítővel + 4 órai tea friss gyümölccsel és édességgel
  • Napi 24 órában korlátlan víz, üdítő, tea, kávé és nápolyi, csoki, chips.

Ár: 1.550 EUR

A túra ára magában foglalja:

  • Repülőjegy: Bp.-Hurghada-Bp.
  • Reptéri illeték
  • Transzferek a repülőtérről a hajóra és vissza
  • 6 éjszaka szállás 4* hajón
  • Teljes ellátás
  • Korlátlan hajós merülés
  • Palack (12 liter) + ólom
  • Merülésvezetés

Külön fizetendő

  • Vízum (25 USD) – repülőtéren fizetendő
  • Nemzeti parki belépők – Green Tax (40 EUR)
  • Felszerelés bérlés
  • Nitrox töltések
  • Alkoholos italok
  • Baksis a hajó személyzetének (40 EUR)

Advanced és Nitrox vizsgára lehetőség van!

Fizetési határidők:

  • Foglaló 200 EUR – jelentkezéskor
  • Teljes maradék összeg: indulás előtt 60 nappal.

Indulás előtt egy ismerkedési estét szervezünk, ahol találkozhattok a túrán résztvevőkkel, és megbeszéljük a túrával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Élménydús merüléseket kívánunk a Vörös-tengeren!

Miracle-1
Hexabranchus sanguineus | Neptun Dive Center
Tűzhal | Neptun Dive Center
Bohóchal | Neptun Dive Center